Az egész éven át tartó kapcsolat végére a Benetton család illúzióit vesztette, és arra a döntésre jutottak, hogy nagyobb szerepük lenne a csapatirányításban, ha saját istállóval rendelkeznének. Ígyhát 1985 májusában megvették a szenvedő Toleman csapatot, és átkeresztelték Benetton Formulára. Az új csapat hivatalosan 1986 februárjában mutatkozott be. Technikai vezetőnek elszerződtették Peter Collinst a Williamstől, a BMW-vel motorszállítói szerződést kötöttek, Teo Fabihoz pedig Gerhard Berger csatlakozott második pilótának. Az osztrák volt az, aki októberben megszerezte a csapat első győzelmét a mexikói nagydíjon – ellenfeleit egy ügyes (Pirelli) gumistratégiával győzte le. A Benetton hatodik helyen végzett a konstruktőrök világbajnokságában.
Miután Bergert elcsábította a Ferrari, a csapat a belga Thierry Boutsent szerződtette Fabi csapattársának. A motorszállítói fronton pedig a Forddal léptek kapcsolatba. Versenyt ugyan nem sikerült nyerniük, de a csapat ötödik lett a bajnokságban. 1988-ban Fabi távozott, helyére az olasz Alessandro Nannini érkezett. Habár mindössze 39 pontot szerzett a két pilóta, a csapat harmadik legjobb lett az évadban. Boutsen az év végén elszerződött a Williamshez.
Még azon a télen a Benetton család Flavio Briatorét nevezte ki vezető igazgatónak, aki hamar összerúgta a port a vezetőség többi tagjával. Collins nagy támogatója volt Johnny Herbertnek, és 1989-re szerződtette is a fiatal angol pilótát. Herbert – valamivel azután, hogy megszületett a megállapodás – csúnyán megsérült egy Formula 3000-es balesetben, de Collins kitartott mellette. Johnny azonban az év elején még nem volt teljesen kész a versenyzésre, és bár a brazíliai bemutatkozásán a nagyszerű negyedik helyen ért célba, továbbra is a sérülésével bajlódott. Collins továbbra is mellette állt, de végül Briatore nyerte a vitát. Herbertnek távoznia kellett és nemsokára Collins is követte. Az év végén, a japán nagydíjon Nannini könyvelhetett el egy győzelmet, miután Senna eredményét érvénytelenítettek a Prosttal történt incidens miatt.
Bernie Ecclestone segítségével Briatorénak sikerült megszereznie 1990-re Nelson Piquet-t (Nannini csapattárásnak), és John Barnardot (technikai igazgatónak). A régi technikai részleg emberei ekkorra már nagyrészt elkerültek a csapattól. Joan Villadelprat érkezett még a Tyrrelltől és így egy új csapat kezdett formálódni. Nem voltak igazán versenyképesek, és az év végére beütött egy katasztrófa is: Nannini egy helikopterbalesetben súlyosan megsérült. A következő, japán futamra Piquet társa Roberto Moreno lett, és egy mesébe illő kettős győzelmet szerezték meg. Piquet-nek még a következő, ausztrál nagydíjat is sikerült megnyernie.
Ennél még többet reméltek 1991-ben, de annak ellenére, hogy Piquet szerzett egy győzelmet Kanadában, Briatore és Barnard összevesztek, majd Barnard távozott. Az évad közepén egy bizonyos Tom Walkinshaw vásárolt Benetton részvényeket, majd nem sokkal később a Barnard utódjául kijelölt Gordon Kimball helyére saját emberét, Ross Brawnt helyezte. Közben Rory Byrne és Pat Symonds tervezők is visszatértek a rövid életű Reynard F1 projectből. Walkinshow-nak sikerült gyorsan felrázni a csapatot, és miután a fiatal német Michael Schumacher mindenkire jó benyomást tett jordanes bemutatkozásával, a Benetton lecsapott rá – Morenónak pedig ajtót mutatott.
Az 1992-es évadra Schumacher mellé megérkezett Walkinshaw kedvence, Martin Brundle. Michael egyre versenyképesebb volt a B192 jelű autóban, és Spában meg is szerezte első győzelmét. A rákövetkező év küzdelmekkel volt teli, bár Portugáliában sikerült nyernie. 1994-ben azonban a Benetton B194-gyel meghatározó elem volt már az első néhány versenyen is, Ayrton Senna halála után pedig úgy tűnt, nincs riválisa a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. Azonban sokan hangoztatták, hogy a Benetton szabálytalan elektronikus rendszereket használ, és ebből nagy vita kerekedett. Még nagyobb lett a baj, amikor Schumacher csapattársa, Jos Verstappen egy üzemanyagtöltésnél majdnem az autóban égett, és kiderült, hogy a csapat módosította a töltőrendszert. A világbajnokság azzal ért véget, hogy Schumacher Adelaide-ben kilökte a pályáról Damon Hillt.
Végül a csapat megmenekült a nyilvánvaló büntetésektől, Walkinshaw viszont átkerült a Ligier istállóhoz, amelyet Briatore még 1994 elején felvásárolt. Ez lehetővé tette, hogy Villadelprat vezesse a csapatot, Briatore pedig megtarthatta a Ligier Renault motorjait az 1995-ös évadra. A Schumacher–Benetton–Renault kombináció végül túl erősnek bizonyult az ellenfelek számára. Michael így megőrízte világbajnoki címét – ő és Johnny Herbert tizenegy győzelmet arattak. Év végén azonban Schumacher aláírt a Ferrarihoz, a Benetton pedig Jean Alesivel és Gerhard Bergerrel egyezett meg.
Schumacher nélkül a csapat csak vergődött, és – a győzelem nélküli – 1996 végén Brawn és Byrne is követte Michaelt a Ferrarihoz. Pat Symonds lett a technikai igazgató és Nick Wirth a főtervező. Az 1997-es év azonban újabb csalódás volt, annak ellénre, hogy Bergernek sikerült nyernie Németországban. Az osztrák pilóta ezután bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől, és mivel Alesi úgy döntött, hogy a Saubernál folytatja, a Benetton két újoncot szerződtetett: Giancarlo Fisichellát és Alexander Wurzot.
A sikertelenség 1997 végén Briatore távozását eredményezte, a helyére David Richards érkezett. Próbálta rávenni a vezetőséget, hogy szerződjenek a Forddal, de a Benetton család nem értett egyet, és így végül 1998 októberében Richards is távozott. A csapat a huszonkilenc éves Rocco Benetton kezébe került, aki vajmi kevés tapasztalattal sem rendelkezett a motorsportban, amikor 1997 szeptemberében kinevezték csapatvezetőnek.
1998-ban és 1999-ben nem nyertek semmit. Az év végén volt ugyan egy nagyobb technikai átalakítás, de az eredményeken ez nem nagyon látszott, és a 2000-es évad elején be is jelentették, hogy a csapatot eladták a Renault-nak. A Renault Flavio Briatorét tette vissza vezető pozícióba. A 2000-es év kiábrándítóan (nem) sikerült, bár Mike Gascoyne technikai igazgató és Jenson Button érkezése ismét alakított a csapaton. A Renault 2001-re egy új típusú motorral állt elő, de megbízhatósági gondokkal küszködtek. 2002-től a csapat Renault néven indul.
1983 3 M.Alboreto -4 D.Sullivan
1984 22 R.Patrese -23 E.Cheever
1985 19 T.Fabi -20 P.Ghinzani
1986 19 T.Fabi -20 G.Berger
1987 19 T.Fabi -20 T.Boutsen
1988 19 A.Nannini -20 T.Boutsen
1989 19 A.Nannini -20 J.Herbert/E.Pirro
1990 19 A.Nannini/R.Moreno -20 N.Piquet
1991 19 R.Moreno/M.Schumacher -20 N.Piquet
1992 19 M.Schumacher -20 M.Brundle
1993 5 M.Schumacher -6 R.Patrese
1994 5 M.Schumacher -6 J.Verstappen/JJ.Lehto/J.Herbert
1995 1 M.Schumacher -2 J.Herbert
1996 3 J.Alesi -4 G.Berger
1997 7 J.Alesi -8 G.Berger/A.Wurz
1998 5 G.Fisichella -6 A.Wurz
1999 9 G.Fisichella -10 A.Wurz
2000 11 G.Fisichella -12 A.Wurz
2001 7 G.Fisichella -8 J.Button
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése