Egy villanás Jochen Rindt és a Formula–1 életéből
Felkerült a hétvégén a 8W-re (ami a legjobb Grand Prix oldal) Jochen Rindt története. Rindtről annyit kell hirtelen tudni, hogy nagyon magas volt, vicces frizurát hordott, és halottan lett a Formula–1 világbajnoka 1970-ben.
Remek olvasnivaló, pont kellemesen hosszú, de egy bekezdést kiemelek:
Having struck a great rapport with Brabham and Tauranac, Jochen wanted to stay at Brabham for 1969, as the team was about to ditch their Repcos for the now ubiquitous DFV. But then Colin Chapman made him an offer he couldn’t refuse. Jochen’s dilemma was obvious, and his manager Bernie Ecclestone told him so: with Brabham, you won’t get killed but won’t compete for wins – at Lotus, you will race for wins but run the risk of being killed. Remember that in four full seasons of Grand Prix racing Rindt was still to score that elusive first win. The true racing driver that he was, Jochen chose Lotus, although that big retainer did help as well…
Magyarul, nyilván ostoba félrefordításokkal:
Mivel remekül kijött Brabhammel és Tauranackel, Jochen a Brabhamnél akart maradni 1969–ben. A csapat épp váltani készült Repco motorokról az addigra elterjedt [Cosworth] DFV-re. De ekkor Colin Chapman előrukkolt egy visszautasíthatatlan ajánlattal. Jochen dilemmája nyilvánvaló volt, és menedzsere, Bernie Ecclestone, ki is mondta: ha a Brabhamnél maradsz, valószínűleg nem nyersz, de életben maradsz, a Lotusnál az elsők között leszel – de az életeddel játszol. Ne feledjük, hogy négy teljes szezon után Jochen még mindig az első Grand Prix győzelmére vágyott. Vérbeli autóversenyző volt, úgyhogy a Lotust választotta, bár a szép előleg is segíthette a döntést…
Eddig az idézet. Érdemes végignézni a szereplőkön.
Jack Brabham és Ron Tauranac csapata 1966-ben és 1967-ben is világbajnok lett. 1966 volt az átmeneti év, a Return to Power, ekkor váltott a Formula–1 másfélről három literes motorokra. A Repco motoros Brabham autó nem volt a leggyorsabb, de hajlamos volt célba érni, ami Jim Clark és Graham Hill Lotus 49-ére egyáltalán nem volt jellemző. Egy évre rá viszont összeállt, a Brabham-Repco elavulttá vált, Hill meg is nyerte a bajnokságot. Amihez az is kellett, hogy Clark a szezon elején egy Formula-2–es Lotussal nekiment egy fának, ami akkoriban nem volt túlélhető.
A Cosworth DFV a Formula–1 történetének legsikeresebb motorja. Mai szemmel teljesen felfoghatatlan, hogy elkészülte után 16 évvel, 1983–ban, még egyszer utoljára győzőtt vele Michele Alboreto, pedig akkor már évek óta a sokkal erősebb turbók virágoztak. 1967–ben még csak a Lotus használhatta, aztán bárki vehetett belőle, és a Ferrarin kívül a hetvenes években szinte az egész mezőny DFV-vel ment. Megbízható volt, egyszerű, mai áron 30–egynéhány millió forintba került (ami versenyautó-motorért földimogyoró), és a motort így letudván lehetett a karosszérián dolgozni. Történt ez-az:
Colin Chapman úgy váltogatta az autótervezési paradigmákat, mint más az alsónadrágját, a tarkójánál fogva rángatta előre a világot, de a Lotusaiból kidizájnolt tömeg az elromló angol autó teljesen jogos sztereotípiáját is hízlalta. Jim Clark kétszer nyerte meg a bajnokságot Lotusban – és kétszer veszítette el az utolsó versenyen úgy, hogy szétesett alatta az autó.
Bernie Ecclestone pedig joggal aggódott pártfogoltja életéért. Clark valószínűleg nem azért halt meg 1968-ban, mert ráesett az űrből egy fa. Ecclestone kivárt, aztán a Brabham a furfangos Gordon Murray autóival kétszer is bajnok lett, ma meg ugye övé az egész Formula–1, egy szexi szerb zsiráf a felesége, három éve eladta az egyik házát 128 millió dollárért, ami akkor a legtöbb volt, amit házért ember valaha fizetett.
De negyven éve a biztonságban meggazdagodás és az autóversenyzés között választani kellett. Rindt autóversenyző volt. A mindent maga mögött hagyó új Lotussal, a mai autók ék alakját megadó 72-vel sorra nyerte a versenyeket. Így: Zandvoort, Charade, Brands Hatch, Hockenheim, 1-2-3-4, rock! Otthon vághatta volna zsebre az egész évet, Ausztriában, de összedőlt mögötte a DFV, Monzára maradt a vége.
Leszereltete a Lotusról a hátsó szárnyat, hogy elég gyors legyen a hosszú egyeneseken, a hazai pályán a Ferrarik ellen. A szárnyatlan Lotusszal a Parabolica kanyar előtt háromszázzal a szalagkorlátba csapódott.
Monzával együtt négy verseny volt hátra a szezonból, de már senki nem érte utol.
Ő volt Jochen Rindt, a magas ember a vicces frizurával, aki halottan lett világbajnok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése